-Ennyire szar volt az éjszaka-röhögött a képembe.
-Nem. Nem akarok tőle semmit. Le akart fektetni-mondtam mikkor be ültem mellé.
-Mit vártál tőle?-kérdezte
-Semmit. Köszi,hogy eljöttél értem-nyomtam puszit.
-A feleségemért mindent-nevetett,de én nem. Eszembe jutott Marco. Oda bújtam hozzá.
-Bocsi-mondta,majd az utat figyelte. Ki szálltam az autóból,majd felmentem a szobámba. Letusoltam,majd felvettem egy szettet.
Egész nap ,csak feküdtem,semmit nem csináltam.A nappaliba Adrian lépet be.
-Picinyem vissza kell menjünk-mondta
-Miért?-kérdeztem
-Tudod,a berendezés-emlékesztetett
-Rendben,reggel indulunk-mondtam
-Oké,de remélem velem alszol-mondta
-Igen. A te karjaidban lenni a legjobb-mondtam,majd puszit nyomtam az arcára.
-Szeretlek-mondtam ki ,pont mikkor be jött a fél Barca csapat. Félre érthető helyzetbe találtak minket.
-Öhh sziasztok-mosolyogtam kínosan
-Helló-köszöntek.
-Szerelmi vallomást zavartunk meg?-nevetett a bácsikám.
-Igen-mondtam nevetve.
-Ha már itt vagytok,akkor be mutatom nektek az újoncokat-mondta a bácsikám
-Rendben-mondtam,majd át mentünk a nappaliba. Adrianak dőltem,majd hallgattam.
-Ő itt Samuel Umtiti, ő Andre Gomez,ő pedig, Lucas Digne-mutatta be őket egyenként
-Horváth Noémi-fogtam velük kezet.
-Örvendek-mondták.
-Denis Suarezt pedig holnap be mutatom-mondta
-Bácsikám ,én reggel vissza megyek-mondtam
-Miért? még van egy meccsed-mondta
-Jövünk vissza,csak a házat el kell intéznünk-mondtam
-Apád nem tudja?-kérdezte
-Nem, mert a kettőnk nevén van-mutattam egymásra
-Mikkor akartok össze költözni?-kérdezte Gomez azt hiszem.
-Nem tudjuk-válaszolta helyettem Adrian. A fiukat ott hagytuk,majd elmentünk sétálni. Megfogtam Adrian kezét és úgy sétáltunk.
-Mi bánt?-kérdezte
-Neymar-mondtam
- Noi sose fogod elfelejteni,ha mindig rá gondolsz-mondta
-Tudom,de nem tudom ,nem megy-sírtam.Érzelmi roncs lettem.
-Gyere ,elviszlek valahova-húzott magával. Ki mentünk a városból és felmentünk valami hegyre,ami a városon kívül volt. A látvány gyönyörű volt.
-Ez gyönyörű-mondta
-Az. Tegnap este fedeztem fel-mondta
- Itt lehet gondolkozni-mondtam
-Azért hoztalak ide. Itt senki se hal semmit-mondta,majd le ült.Követem én is a példáját. A csillagokat néztük és beszélgettünk. Nem akartam sírni! Már meguntam,ahogy az életemet is. Mindig csak szenvedés. Adrian észre is vette,hogy baj van.
-Ne rágódj a fájdalomon,élvezd a látványt-mondta.Hozzá bújtam és úgy néztem a csillagokat. 12 óra lehetett ,mikkor elindultunk haza. Mind a ketten fáradtan dőltünk be az ágyba.
